1. Fejezet - Ködös éj

*Alex szemszöge*
Mikor megszülettem, már akkor tudta mindenki, hogy van bennem valami más. Ami a többiekben nem található meg. A szüleim igyekeztek ezt eltüntetni és törölni belőlem. De egyszerűen nem tudok olyan lenni, mint a többiek. Ki akarna egy olyan világban élni ahol mindenki és minden egyforma és olyan lenne, mintha robotok hada közelegne mindenfelől? Belegondolni is borzasztó.
Összehúztam magamon a köntösöm és tovább néztem a csillagokat amiket itt-ott néha egy halovány felhő takart el, majd egyből tovább állt. Az éjszaka hűvös szele a hajamba kapott, amitől elmosolyodtam. Egyszer csak kopogó hangokat hallottam a parkettán. Oldalra fordítottam a fejem a vállam felett és akkor láttam meg az éjszaka egyik legfélelmetesebb ragadozóját, a macskámat. Felemelte a fejét és mélyen a szemembe nézett. Elvigyorodva viszonoztam a pillantását. Egy perc néma csöndbe csak néztük egymást, majd fogta magát és felugrott hozzám ami nála azt jelentette, hogy örüljek, hogy megtisztel  a társaságával. Gyengéden megcirógattam selymes fekete bundáját, mire elkezdett mélyen dorombolni. Végigsimítottam a fején, majd megvakargattam az állat, aminek hatására csak úgy nyújtogatta a nyakát. Nyomtam egy csókot a fülére és továbbra is kinéztem az ablakon. Most minden olyan békés. Kár, hogy nem tarthat örökké, pedig jó lenne. . .
Egyre jobban ragadt le a szemem, de egy csepp kedvem se volt ahhoz, hogy felálljak és az ágyba vánszorogjak. Azonban nem sokáig bírtam ébren lenni, éreztem ahogy az álom ólom súllyal húzza le a szemeimet és már csak a sötétség marad a csillagok helyén.

Éles hangra riadtam fel. Meglepődve néztem rá a vekkerre, ami úgy rezgett, hogy már az asztalkámról is leesett. Gyorsan felpattantam és leállítottam, majd rohantam átöltözni. Levettem magamról a pizsamát és az egyik kedvenc farmerem és egy fehér felsőt kaptam fel. Egyből mentem a fürdőszobába. Kék fogkefémre nehezen rányomtam az épp, hogy csak kijövő fogkrémet, majd tovább készülődtem. Fogmosás közben bepakoltam a táskámba és már szaladtam is vissza a csaphoz. Kiöblítettem a számat. Megmostam az arcom és egy kis szempillaspirállal megigazítottam a szempilláim, majd tettem fel egy kis csillogós szájfényt és belemosolyogtam a tükörbe.
Kopogtatást, hangos zajokat hallottam magam mögött és üvöltéseket, de egy kitűnt köztük.
- Alexandra igyekezz! - üvöltött édesanyám ahogy csak a torka bírta.
A szobámba siettem, felkaptam a táskám és egy bőrdzsekit. Reflexből lekanyarodtam a lépcsőn, és amint leértem húztam fel a cipőmet. A dohányzó asztalról elvettem a telefonom és a fülhallgatóm, majd egy búcsú csókot nyomtam anya arcára, és azzal elviharoztam.
A mai nap is úgy kezdődött, mint általában. Igen, minden reggelem ilyen zűrös. De így szoktam hozzá és így szeretem.
Betettem a fülhallgatót a fülembe, elindítottam a kedvenc számom és futottam egészen az iskoláig. Nem mondhatnám, hogy olyan gyorsan futottam, hogy a táj elmosódott mellettem,  de magamhoz képest elég gyors voltam. A betonon itt ott avar hevert és mikor végigfutottam rajtuk nagyot reccsentek. Mélyen beszívtam a friss levegőt, amit a számon ki is engedtem, majd mikor megláttam az iskola kapuját, megkönnyebbültem. Lassítottam kicsit a tempón. Zihálva lépkedtem oda egy ismerős archoz a tömegben. Analia Jensenhez, a Gold John Gimnázium üdvöskéjéhez, aki egyben a legjobb barátnőm. Elmosolyodva léptem mellé ezzel eltakarva az őt körül vevő pompom lány sereget, akik a hátam mögött, mint valami veszett csivava morogtak rám.
- Szia idegen. - vigyorogtam rá, és mikor oldalra pillantott halkan felnevetett, majd szorosan átölelt.
- Szia, Alex. Hiányoztál. - mosolygott barátságosan és végigsimított a hátamon, miközben gyilkos pillantásokat vetett a többi lányra, mire azok abbahagyták a zsörtölődést.
- Nem jössz be mielőtt bezárul a kapu? - engedtem el lassan és a fülem mögé simítottam egy haj tincset az arcomból.
- De, máris megyek. - eközben a mosoly egy percig se tűnt el az arcáról, majd hátra fordult és integetett. - Viszlát csajok.

Már kapásból tudtam, hogy hova kell mennem. Egyenesen be a főépületbe, majd bekanyarodok balra és ott végig a folyosón, aztán pedig jobbra. Az ajtó, mint a régi. Betört, szétcsonkított, szinte ajtónak nem nevezhető fadarab éktelenkedett. Itt - ott belekarcolva egy-egy név és az egyik sarokba megpillantottam egy új karcolást. 'Ez az osztály tagjai, a suli ördögei'. Egyéni. Igazából már két éve ilyen az ajtó. Ötször megjavították, de mindig tönkretették ezért többet nem vállalták be, ami ebből a szemszögből nézve okos döntés.
Rátettem a kilincsre a kezem és lassan lehúztam. A látvány nem okozott csalódást, elém tárult az állatkert.
Pár focista a padon ecseteli hogyan telt a nyári szünet, miközben lányokat dobálnak galacsinnal, radírral és krétával. A többi lány az ablak előtt áll és épp arról beszélnek, mennyire jó butikokba jártak és milyen jó fiúkat szereztek meg maguknak.
Megforgatva szemeit beléptem. Egyből a leghátsó padba ültem, fél oldalamat a falnak támasztva és úgy néztem körbe, mikor egy ismeretlen arc került elém. Az arca finom vonásokból áll és a bőre hófehér. Lassan közelít felém, majd beül az előttem lévő padra. Felemeli fejét a válla felett és a szemembe nézve vigyorog.
- Szabad ez a hely? - a hangja lágy mélységbe cseng, egyszerűen vajjal lehetne vele kenegetni bárkit. És mikor felnézek a szemébe, mintha gombóc ugrott volna a torkomba. Gyönyörű zöld szempárral találom szembe magam. Olyanok azok a szemek, mint a tavaszi levelek.
Nagy nehezen visszafogom magam, hogy el ne olvadjak a székemben a látványtól, majd barátságosan elmosolyodok és viszonozom a szemkontaktust. - Szerintem igen. - szólalok meg végre nagy nehezen.
Megszólal a csengő. A fiúk leszállnak a padról, leülnek a székükre és a tanári asztalt bámulják, a lányok miután elmentek az ablaktól ugyan ezt teszik. Analia is besétál. Miközben magassarkúja a földhöz ér kellemes kopogó hangot ad ki. Elvigyorodva leül mellém, majd rám néz. Közelebb hajol hozzám és alig hallhatóan a fülembe suttog.
- Ki ez a pasi?
- Én sem tudom. - a kérdésétől nem tudom miért, de halvány pír öntötte el a sápadt arcom.
Valaki megköszörüli a torkát, mire felkapjuk a fejünket és akkor veszem észre, hogy már besétált a tanár.
- Üdvözlök mindenkit újra itt!
Az órák még túlélhetőek voltak, egész kellemesek is. Az egyik új tanáromat máris megszerettem.
Beléptem az ebédlőbe. Felkaptam egy tálcát és  a sorban nem volt senki, ezért egyből előre mentem, elvettem az ételnek nevezhető pacát a tányérról és tovább sétáltam a tálcámmal. Ahogy haladtam megláttam Analiát, de valami más kötötte le a figyelmét. Leültem vele szemben és csettintettem egyet a füle előtt. Felkapta a fejét, majd halkan kuncogni kezdett.
- Ne haragudj, nem vettelek észre.
- Azt látom. Mit bámulsz ennyire nyál csorgatóan? - vigyorogva szemeibe néztem, mire elvörösödött és a fejével a másik asztal felé bökött. Megláttam kik is ülnek ott. A fiú aki elém ült és egy barátja, ahogy elnézem. A barátjának kissé hullámos, rövidre nyírt haja a holló tollára emlékeztet engem. Ahogy rásüt a nap fénye, lilásan adja vissza a csillogását. Jóképű, nem is kicsit. Fekete inget visel és fekete farmer nadrágot és a változatosság kedvéért fekete bakancsot. Elvigyorodva felemeli a fejét és pont elkapja a tekintetem. Bambán szemeibe nézek és akkor veszem észre milyen gyönyörűek. Tenger kék szemei szinte belém égetik a pillantását. Elfordítom a fejem és a hajamba túrva próbálok nem vissza nézni rá. Analia csak elkezd kuncogni.
- Ugye milyen helyes? - szemei csillognak a boldogságtól.
- Ezzel nem vitatkozom. - mosolygok szemeibe nézve. - De nem az esetem.
- Reméltem is! - emeli fel kicsit a hangját, majd vigyorogva néz vissza rá a válla felett. Ismét felém fordul. - Ő az enyém.
Analia mindig is ilyen volt. Amint meglát valakit aki tetszik neki, megszerzi. Vannak különleges emberei, csicskásai akiket ráállít az illetőre így mindent tud róla. Végül előadja a kis magán számát, az 'én ismerlek de te nem ismersz engem'-et, amivel titokzatosnak és szexinek látszódik, majd behálózza őket. Ezeknek a kapcsolatoknak nagy része nem túl hosszú távú, de mindenképp jó az ilyenekbe.
A villámmal megszurkálom az ételt, majd eltolom magamtól. Lassan felállok, felemelem a tálcát és elviszem.

A könyvtár ajtaja előtt állok. Már minden kiírást és hirdetést végig olvastam. Mikor meghallom az utolsó csengőt, elvigyorodva lehúzom a kilincset és belépek. Előveszek két könyvet a táskámból és lerakom az asztalra. A könyvtáros felemeli a fejét, majd elmosolyodik.
- Tetszettek?
- Igen. Nagyon imádom az ilyen típusú könyveket, köszönöm.
Lassan elléptem az asztaltól és végignéztem az ifjúsági részleget, majd megláttam amit már régóta kinéztem magamnak. Érte nyúltam, mire valakivel összeért az ujjunk.
- Elnézést.
- Se... - felpillantottam és egyszerűen nem jött ki hang a torkomon. Az a fiú állt előttem akinek egyszer ledermedtem a tekintetétől, és úgy látszik ez nem egyszeri alkalom volt. Barátságosan mosolyog, de én meg mint valami idióta csak nézem őt. Kicsit megrázom a fejem, majd elvigyorodok. - Semmi se történt. Nyugodtan kiveheted, nekem nem órára kell.
- Nekem se. - mosolya már egészen a füléig ért és levette a könyvet, majd párszor megforgatta a kezébe.
- Büszkeség és balítélet? - ráncoltam össze a homlokom. Ő is ezt tette, majd mindketten elnevettük magunkat.
- Ízlések és pofonok. Nekem van ízlésem. - rám kacsintott, mire egy pillanatra elvörösödtem. - Már párszor elolvastam, szóval, ha akarod átadhatom neked az elsőbbség jogát, na meg nálad volt először és még az illem is azt diktálja, hogy nálad legyen, tekintve, hogy nő vagy.
Nehéz volt erre mit mondanom. Mit is mondhattam volna? Felhozta az illemet na meg az elsőbbség jogát és Úristen. Úristen, az a szem.. az a gyönyörű zöld szem ami csak engem figyel. Teljesen ledermedtem. Körülbelül két percet állhattam ott, mire kinyögtem egy köszönöm-öt.
Amilyen helyes olyan udvarias is. Elkísért a könyvtáros nőhöz, megvárta amíg kikölcsönzöm, kinyitotta előttem az ajtót és elbúcsúztunk egymástól. Azt hiszem őt fogom Mr.Darcy helyébe képzelni mikor olvasom a könyvet...
*Analia szemszöge*
Unalmamban nem tudtam mit tenni, nekiálltam kapargatni a fa kérgét. Mikor lejött egy kis réteg, nekiálltam a másikat hámozni. Egy ideig jó időtöltés volt, de aztán azt is meguntam, ezért inkább előre néztem, hátha mégis csak jön valami. Hatalmas zaj hallatszott és valami neki ment a fának, hátra estem volna de valami... Meleg ölelte körül az oldalam. Körül néztem és akkor vettem észre, hogy erős karok tartanak meg a zuhanástól. 5 méterre vagyok a föld felszínétől és szinte a levegőben állított meg. Lassan felhúzott magához és én éreztem ahogy a véremet átjárja az adrenalin. Megteltem energiával.
Egy ismerős szempárt pillantottam meg. Gyönyörű kristály kék szempár. Ámulatba ejtően szépek.
- Mit keresel ilyen későn egy ilyen megmászhatatlan fa tetején, édesem? - hangja mély volt és vonzó. Kedvem támadt tőle azonnal a karjaiba zuhanni és dorombolni. Ehelyett ravaszul elvigyorodtam, - az ő ajkán már így is magabiztos vigyor ült - és kihúztam magam.
- Nekem nem megmászhatatlan. És egyébként is, ha tényleg megmászhatatlan lenne, te mit keresnél itt?
- Itt csak én kérdezek. Miért vagy itt? - a szemei baljósan csillogtak. Hol egyik, hol másik szemébe néztem, nem tudtam nem gyönyörködni bennük. Láthatólag ez fel is tűnt neki.
- Hogy legyen mit kérdezned.
Fülig érő vigyor terült el az egész arcán. Közelebb hajolt hozzám, megszorította az oldalam és szorosan magához húzott. Mélyen szemeimbe nézett, amik szinte megigéztek. - Nem emlékszel rám, nem emlékszel semmire. Csak annyira, hogy a suliból hazafelé igyekeztél.  - Lehúzta a nyakamon a felsőt és a nyakamba csókolt. Egy kis karcolást éreztem, majd felerősödött, belém mélyesztette a fogait, miközben a tarkómat cirógatta. Tágra nyitottam a szemem és ledermedve hagytam neki, hogy megteljen a véremmel. Olyan, mint én.